Az Operaházól távozó vendégeket kapott el az Index stábja hétfő este. Bácskai János IX. kerületi polgármester elmondta, jobban szeret feleségével kettesben sétálni, mint rendőrök társaságában. Szerinte megható és ünnepélyes volt a rendezvény, benn pedig többen voltak, mint kinn. A Miniszterelnökséget vezető Varga Mihály azt mondta, emelkedett, ünnepi hangulat volt, a főbejáratot pedig bezárták, így hátul távozott mindenki, ott küldték ki az embereket. Az államtitkár nem hallotta odabenn a tömeget, de ezen nagyothallóként nem csodálkozott. Duray Miklós felvidéki politikus szerint tízmillió ember nem örülhet mindennek együtt, Nemcsák Károly színművész nem nyilatkozott az Indexnek.